Szeptember 3-tól válthatók a 2018/2019-es színházi évad bérletei
Szatmarinfo   |  2018. 08. 28., 15.51

A Harag György Társulat idén szeptember 3-án kezdi meg az előttünk álló színházi évadra szóló bérletek árusítását.

Szeptember 3-tól válthatók a 2018/2019-es színházi évad bérletei

 

A Harag György Társulat idén szeptember 3-án kezdi meg az előttünk álló színházi évadra szóló bérletek árusítását.

A hagyományokhoz híven most is több hétig fenntartják a régi bérletesek helyeit, azokat szeptember 24-ig válthatják ki az érdeklődők. Ezt követően veszi kezdetét az üresen maradt bérletes helyek értékesítése.


A társulat az új évadban talán az eddigieknél is színesebb repertoárral várja a színház szerelmeseit. A bemutatók sorában van fergeteges vígjáték, kortárs ősbemutató, a Mátyás-emlékévhez kapcsolódó ifjúsági előadás, mozgásszínház és klasszikus komédia is. A tervek között szerepel több stúdióelőadás és felolvasószínházi előadások bemutatása is. Sőt, az előadások sorában kocsmaszínházi produkció is szerepel.


Továbbra is látható lesz a Bessenyei István által rendezett Charley nénje, a Bordás Attila által színpadra vitt Biloxi blues és a Család ellen nincs orvosság, amelyet Lendvai Zoltán rendezett. A stúdióelőadások közül műsoron marad a Tizenöt próbálkozás a színészetre (rendezte: Tom Dugdale), a Kövekkel a zsebében (rendezte: Balogh Attila) és az Én, Károli Gáspár (rendező: Bessenyei István).


A gyermekelőadások közül a 2018/2019-es évadban is játszani fogják a Túl a Maszat-hegyen illetve az A dzsungel könyve című, nagy közönségsikernek örvendő előadásokat, melyek rendezője Nagy Regina.


A társulat műsoron tartja továbbá a Tévedések vígjátéka című Shakespear-darabot is, amelyet Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező vitt színre. A tervek szerint ezt Szatmárnémetiben már nem fogják játszani, viszon a társulatnak több fesztiválmeghívásnak is eleget kell tennie ezzel az előadással.

 

A 2018/2019-es évad felnőtt bérletes előadásai:

  • Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj, rendező: Bessenyei István
  • Székely Csaba: Semmit sem bánok, rendező: Lendvai Zoltán
  • Moliére: Scapin, a szemfényvesztő, rendező: Bocsárdi László
  • Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci, rendező: Gothár Péter (A nagyváradi Szigligeti Színház előadása)

Választható előadások:

  • Tom Dugdale-Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre, rendező: Tom Dugdale
  • Geszti Péter-Békés Pál-Dés László: A dzsungel könyve, rendező: Nagy Regina
  • Marie Jones: Kövekkel a zsebében, rendező: Balogh Attila
  • Visky András: Pornó, rendező: Visky András
  • Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk, rendező: Béres Attila (A Miskolci Nemzeti Színház előadása)
  • Lewis Carroll: Alice, rendező: Bocsárdi László (A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója)
  • F. M. Dosztojevszkij: Az idióta, rendező: Sardar Tagirovsky (A Debreceni Csokonai Színház előadása)
  • Frenák Pál: To_R, rendező: Frenák Pál (A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház előadása)
  • Botos Bálint: A liget, rendező: Botos Bálint (A kolozsvári Váróterem Projekt előadása)
  • Székely Csaba: MaRó, rendező: Andi Gherghe (A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása)
  • A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégelőadása
  • A budapesti József Attila Színház vendégelőadása

 

Középiskolás bérlet:

  • Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj, rendező: Bessenyei István
  • Tom Dugdale-Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre, rendező: Tom Dugdale
  • Moliére: Scapin, a szemfényvesztő, rendező: Bocsárdi László
  • Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság, rendező: Lendvai Zoltán

Ifjúsági bérlet:

  • Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj, rendező: Bessenyei István
  • Jékely Zoltán: Mátyás király juhásza, rendező: Tóth Pál Mikós
  • Foltin Jolán-Lázár Zsigmond-Kiss Ferenc: VanMese, rendező: Foltin Jolán (A nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének előadása)


Kisiskolás bérlet

  • Presser Gábor - Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen, rendező: Nagy Regina
  • Jékely Zoltán: Mátyás király juhásza, rendező: Tóth Pál Mikós
  • Nagy Regina: Tündérpereputty, rendező: Nagy Regina

 

Iciri Piciri bérlet

  • A kiskakas gyémánt félkrajcárja, rendező: Nagy Regina
  • Angyalbárányok, rendező: Écsi Gyöngyi (A kassai Árgyélus Színház előadása)
  • Gimesi Dóra: Szélszabadító, rendező: Gimesi Dóra


Bérletváltás: szeptember 3-tól az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában, minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között. További információkért hívja a 0261-712106-os telefonszámot vagy érdeklődjön a szervezes@harag.eu e-mail címen.

 



 
© 2010. Szatmarinfo. Minden jog fenntartva.