Nemzetközi Roma Nap Szatmárnémetiben
Szatmarinfo   |  2018. 04. 12., 14.02

Április 8-át 1971-ben nyilvánították Nemzetközi Roma Nappá a Londonban tartott roma világkongresszuson, majd az ezt követő években egyre több országban ünnepelték meg. Ebben az évben Szatmárnémeti is csatlakozik az ebből az alkalomból szervezett mozgalomhoz.

 


Ugyanezen a világkongresszuson fogadták el a romák nemzetközi himnuszát, a Gelem-Gelem című művet, valamint itt szavazták meg a mindmáig használt zászlót is. A lobogó zöld színe a földet és a természetet jelenti, a kék az eget szimbolizálja, a piros kerék pedig arra a hosszú útra tesz utalást, mely segítségével a romák elhagyták Indiát.

A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Pro-Európa Roma Párt a Szatmár Megyei Tanács támogatásával egész délutános programot szervez, melynek célja, hogy méltóképp ünnepeljék meg a Nemzetközi Roma Napot. A péntek délután 15 órától kezdődő műsorban helyet kaptak a megye roma tánccsoportjai, fellépnek többek között az avasfelsőfalusi, a tasnádi, a tasnádszarvadi, a piskolti, a teremi és a királydaróci táncosok is. Szatmárnémetit a Fekete Rózsák néven ismert formáció fogja képviselni. A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

 



 
© 2010. Szatmarinfo. Minden jog fenntartva.