Közös projektek révén fejlődik Szatmárnémeti és Ungvár
Szatmarinfo   |  2018. 09. 21., 14.12

Négy közös projekt leadásáról egyezett meg a napokban a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és Ungvár város önkormányzata.

Közös projektek révén fejlődik Szatmárnémeti és Ungvár

 

A két város korábban csak protokolláris kapcsolatot tartott fenn egymással, majd két évvel ezelőtt úgy határoztak, hogy a határon átnyúló pályázatok adta lehetőségeket kihasználva több közös pályázatot is készítenek az intézmények szakemberei.

 

A „Határokon átnyúló kultúra: Újjáéledő színház Szatmárnémetiben és Ungváron" - című projekt összértéke több mint 1 millió euró, amelyből 564.640 a Szatmárnémeti része.  947.893 eurót kaphat a két város a „Mesterségek újjászületése" nevű projektjéhez , ebből 140.268 euró lehet a városunké. „A közbiztonság javítása Szatmárnémeti és Ungvár helyi rendőreinek együttműködése révén, fejlett térfigyelő rendszerek használatával" projekt révén 109.874 eurót kaphat Szatmárnémeti, a „SMART suli, innovációk az okatásban" pályázat partnereként pedig 59.868 eurót.

 

„Örülök annak, hogy az ukrajnai partnereink nyitottak az együttműködésre, amelynek köszönhetően mindkét város fejlődhet majd. Meggyőződésem, hogy a testvérvárosi kapcsolatoknak erről kell szólniuk, hiszen egymást segítve mindkét település fejlődhet, ez pedig mindannyiunk érdeke." - jelentette ki Kereskényi Gábor polgármester.

 



 
© 2010. Szatmarinfo. Minden jog fenntartva.