A Kárpátaljai Művészeti Akadémia művészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Szatmárnémetiben
Szatmarinfo   |  2018. 08. 10., 09.18

 

Egy nemrégiben hivatalosan is szentesített partnerségi kapcsolat révén városunkban is bemutatták a Kárpátaljai Művészeti Akadémia és az ehhez tartozó, Erdélyi Béla elismert festő nevét viselő kollégium végzőseinek munkáit.

 

A  Kárpátaljai Művészeti Akadémia művészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Szatmárnémetiben

Az immár hetven éves múltra visszatekintő oktatási intézmény végzős diákjainak munkáit mutatták be szerdán a szatmári Szépművészeti Múzeumban. A 14 órakor kezdődő kiállítás megnyitója nem csak azért volt különleges, mert határon túli alkotásokat tárt a helyi közönség elé, hanem azért is, mert a jeles alkalomból városunkba látogatott egy ungvári küldöttség is.

 

A díszes megnyitón a nagy elismerésnek örvendő intézmény vezetőjének is lehetősége volt szólni az egybegyűltekhez. Rövid beszédében bemutatta az általa irányított iskolát, annak tanári karát, illetve az oktatott szakokat is ismertette röviden, illetve megköszönte a diákoknak felkínált kivételes lehetőséget.

Az ukrán delegációt a múzeum képviseletében Daniela Balu fogadta, aki abbéli reményének adott hangot, hogy a nemrégiben szerződés által is szentesített együttműködésnek meg lesz a maga gyümölcse. A csütörtök délután kiállított képzőművészeti alkotásokat például meg lehetne „hálálni" egy ungvári tárlattal, mely szatmári művészek remekműveit mutatná be, de akár közös alkotótáborokat is lehetne szervezni, a közösen megpályázható uniós támogatásokról pedig nem is beszélve.

 



 
© 2010. Szatmarinfo. Minden jog fenntartva.