Sikeresen zárult a második TranzitFeszt
Közlemény   |  2018. 10. 10., 09.15

Folytatta a szatmári színházi fesztivál hagyományait a Harag György Társulat és az Északi Színház román társulata.

Sikeresen zárult a második TranzitFeszt

 

Idén szeptember 28. és október 7. között összesen 27 színházi produkciót láthatott a szatmári közönség. A tíznapos seregszemle eseményeire hat helyszínen került sor, a színházi előadások kísérőrendezvényei pedig könyvbemutatók, koncertek és afterpartyk voltak. Az eseménysorozat utcai performansszal kezdődött, melynek rendező-koreográfusa Bordás Attila volt.


A multikulturális színházi fesztivál eseményein több mint négyezren vettek részt. A rendezvény tíz napja alatt a meghívott színházak közel 500 munkatársa segítette sikerre a fesztivált.


A nagyközönség által látogatható események mellett a szervező két társulat tagjai színészmesterség-workshopokon vettek részt a fesztivál ideje alatt. A Harag György Társulat színészeinek szervezett műhely vezetője Sardar Tagirovsky, neves orosz rendező volt, a román társulat workshopját Alexandar Ivanovski macedón rendező vezette.


Az idei rendezvénysorozat témája az identitás volt, amit több nézőpontból, a szó legszélesebb értelmében vizsgáltak a műsorban szereplő előadások.


Számos értékes magyar nyelvű előadást láthatott a szatmári publikum, mások mellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában. A programban szerepelt továbbá a chicagoi Trap Door Theatre és a chișinăui Eugen Ionesco Színház, illetve két román-magyar nyelven játszó, a fesztiválba kétnyelvű előadásokkal beválogatott színházi műhely is.


A szatmári közönség olyan neves rendezők alkotásait láthatta mint Bocsárdi László, Sardar Tagirovsky, Adrian Sitaru, Frenák Pál, Tom Dugdale, Florin Piersic jr., Cristian Ban, Ándi Gherghe vagy Theodor-Cristian Popescu.


A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak és a Szatmár Megyei Tanácsnak, illetve a szponzoroknak és médiatámogatóknak, hogy segítettek idén is egy sokszínű, értékes és magyar-román közös szervezése okán Romániában egyedülálló színházi fesztivál megrendezésében.

 



 
© 2010. Szatmarinfo. Minden jog fenntartva.